szerzői honlapja

Apád előtt ne vetkőzz – Péterfy Bori és Pataki Ferenc párosa a Jurányiban

Apad_elott_ne_vetkozz_Orlai_ProdukcioPéterfy-Novák Éva írását Tasnádi István állította színpadra. A molesztálásról és abuzálásról szóló történetet a napokban mutatták be a Jurányi Inkubátorházban.

Ajánló az előadáselé:

Párhuzamos történetek, melyek a mélyben összefüggnek. Sorsok, melyek alapvetően meghatározzák egymást. Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Fél évszázaddal később ugyanebben a családban az ötéves Eszter szokatlanul meghitt kapcsolatot alakít ki a nagyapjával. Úgy érzi, csak Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban megbízik. Eleinte észre sem veszi, hogy ezzel a bizalommal a nagyapja visszaél… Vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő, torz családi mintákat? Az Egyasszony alkotói ismét egy tabutémáról készítettek előadást.

Péterfy-Novák Éva szavaival az előadásról:
“Olyan ez az előadás, hogy én magam is csak nehezen találtam a végén a szavakat. Olyan ez az előadás, amiért egész életemben hálás leszek azoknak, aki ennyire érzékenyen, finoman, pontosan bántak a szövegemmel. Hála az egész csapatnak! ”

A Színház.online teljes híre itt olvasható.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.